Továbbra is írok fanfictiont csak nem ezen az oldalon.. páá :*

Egy kicsit meguntam a TH-s fanfictiont folytatni és bár megvan a következő rész, sajnos nem fogom fel rakni, mert tulajdonképpen semmi különleges nem olvasható benne, mert egy későbbi részben akartam meglepetést okozni, de nem baj... Sajnálom. Nem fogom letörölni az eddigi részeket, egy külön menüpontba teszem őket szépen. De az oldalt folytatni fogom, méghozzá 1D-s fanfictionnel, inkább Zayn Malik fanfictionnel. Amúgy meg nem vagyok nagy 1D fan, sőt.. de azt be kell, hogy valljam: k*rvajó hangjuk van és édik. *-* :DD 
Tehát a következő poszt már egy Zayn Malik rész lesz, de még nem tudom, hogy milyen címet adjak neki. Ötletek? O.o Ja és aki gondolja, az folytathatja az ezelőtti sorozatot. Meguntam Tomot, mondjuk eddig sem szerettem, csak jól nézett ki és egy jó sztori pattant ki a fejemből. :s

Jól esik, hogy Kitty rendszeresen olvas és ahogy látom a látogatók száma egyre csak növekszik. Ezeknek a dolgoknak én csak örülni tudok. Ha a közeljövőben nme is lesz olyan sok olvasó, látogató, nem érdekel (de, azért igen, jól esik a bátorítás), mert igazából ezt a sztorit, csak azért írom, mert kipattant a fejemből egy jó történet és azt le kell írnom, különben elvész a fejemben a sok értéktelen dolog kozött. :D Ugyebár az előző rész egy kicsit rövid lett, na jó... Nagyon rövid lett, de siettem. Ma meghoztam a másik részét.
- - -

Jól éreztem magam. A zenén kívül semmi mást nem hallottam. Önfeledten táncoltam, bár nem lehet az én táncomat igai táncnak nevezni, inkább csak egyedi zenei reakciónak. Egyesek szerint nagyon jól táncolok, de szerintem csak ugrálok, mint egy kismajom, de nem zavar... Akármerre is léptem, mindig megbotlottam valakiben: volt aki őszintén sajnálta és bocsánatot kért, volt aki elvárta tőlem, hogy bocsánatot kérjek én pedig sajnáltam is és volt olyan, aki pökhendien beintett. Melletten egy pár táncolt, egy magas barna fiú és egy magas szőke lány, aranyosak voltak, de valahogy nem volt kedvem őket nézni, így szépen eltáncikáltam. Így akadtam rá Tináékra. A társaságukat képviselve Amanda jött elém. Piszokul érződött rajta az alkohol, muszáj volt ellöknöm magamtól. Nem fogadta boldogan, de annyira részeg volt, hogy inkább leült egy közeli székre. A szememmel végig pásztáztam az előttem álló embercsapatot. Gustav és Georg mosolygott rám, bemutatkoztam, aztán a szememmel keresgéltem valakit. Megtaláltam Billt, Mindig jó társaság volt és ezúttal szükségem volt rá. Gyengéden megfogtam a vállát, ő pedig rémülten meredt rám, de értette, hogy csak beszélni akarok. Ismét a bárpultnál kötöttünk ki, de ezúttal egy kóla mellett. Bill a kezét, ami eddig a combján pihent az arcomhoz simította.
 - Mi a baj?
 - Semmi különös, csak beszélgteni akartam. - óvatosan leemeltem a kezét az arcomról és megfogtam, jó szorosan.
 - És miről. -egy kedves moslyt küldött felém.
 - A szüleimről. -kortyoltam egyet a kólából - Nem tudják, hogy itt vagyok, megszöktem az egyetemről.
 - Ezzel mi a baj? -nevetett. -Ha nem tudják, akkor nem fáj nekik.
 - De.. még sosem csaptam be őket és bűntudatom van. -elengedtem a kezét.
 - Majd én beszélek velük. -egy nagy vigyor ült az arcára.
 - Jajj. Csak azt ne. -kikerekedett szemmel kaptam a keze után, de Bill egy laza mozdulattal kivette a farzsebemből a telefonomat és a névjegyek között kutatott. A szemem sarkából láttam, hogy megtalálta apa számát. Miért pont aput?? Bill odébb lépett, hogy ne halljam a beszélgetést, majd kis idő elteltével mosollyal az arcán visszajött.
 - Beleegyeztek, hogy maradj, ameddig akarsz.
 - Mit mondtál nekik? -nem igazán értettem, hogy apa hogy engedte meg ezt.
 - Az maradjon titok. -huncut szemekkel nézett rám, majd elvegyült a tömegben. Ismét egyedül maradtam és nem tudtam mit is csináljak, így hát úgy döntöttem, hogy beszélek Tommal. Kerestem, de sehol sem találtam, végül aztán egy biliárd asztalnál akadtam rá. Éppen egy lánnyal beszélgetett, de nem Amanda volt az. Odalépkedtem és megvártam, míg mind a ketten elhallgatnak egy kis ideig.
 - Bocs. Elrabolhatom egy percre Tomot? -úgy nézett rám a lány, mintha az utcáról jöttem volna, pedig ő aztán tényleg úgy nézett ki. Meg voltam győződve róla, hogy Tom egy éjszakai pillangót szedett össze. Tomról sem lehetett elmondani, hogy teljesen józan.
 - I-gen. -nagy nehezen elengedte Tomot. Előre mentem egy üres asztalhoz, remélve, hogy Tom utánam jön. Követett is, de nem túl gyorsan. Leültem és a szememet a mellettem levő fotelre irányitottam, mutatván Tomnak, hogy oda leülhet. Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd neki fogtam a lelki beszédemnek.
 - Tudod, a találkozásunk nem volt a legjobb és szeretném, ha nem haragudnál rám, mert mostmár én sem haragszom rád. -ránéztem és láttam, hogy próbál figyelni, de az agya mégis máshol jár, elvégre ivott már egy pár pohárral -De ha gondolod meg beszélhetjük ezt máskor is, ahogy látom neked most nem alkalmas.
 - Nem, vagyis figyelek. Nem haragszom rád. -dadogott és közben látszott, hogy sietne vissza a ribancához. -És nem tudom, hogy te eddig miért haragudtál rám.
 - Hát a gépem miatt, de az már nem érdekes. -rápillantottam az éjjeli pillangóra, aztán vissza Tomra, aki ismét a lányt szemlélte. -Nem akarlak feltartani, ha sietsz csak nyugodtan menj oda hozzá, ne várasd meg, neki is telik az idő. Menj csak. -zavart, hogy nem akar rám figyelni, de minek beszéljek feleslegesen, ha úgy sem érdekli, mit mondok.
 - Hallgatlak. -Tom rápillantott a lányra, aki mostmár idegesen hagyta el az épületet. Láttam, hogy mostmár lehet beszélni Tommal, mert nincs ami lekösse a figyelmét 
 - Hajlandó vagy elfelejteni az eddig történteket?
 - Persze... -mosolygott.
 - Nem jössz be a többiekhez?
 - Nem, most nincs kedvem. -kezdődik előlről... Megint csak a NEM szót hallottam, de ezúttal én hagytam őt egyedül. Idegesen a szemébe néztem, ezzel érzékeltettem az iránta érzett dühömet és bementem a táncoló tömegbe. Tom is jött utánam. Hátrafordultam és láttam, ahogyan jó alaposan méregeti szemével a testemet. Megforgattam a szemeimet és hátat fordítottam neki. Ahogy elhagyta a tekintetem Tom kíváncsi arcát, elmosolyodtam, jól esett, hogy Tom mégis odajött hozzánk. Szaporán táncikáltam a tömegben, játszadoztam egy kicsit Tommal, aki merészen követett. Élveztem, hogy Tom úgy kajtat utánam, mint egy kiskutya, csak nem értettem, hogy miért. Az örömtől eltelve cikáztam az emberek között, amikor megbotlottam valamiben és hanyat terülve a földön kötöttem ki. Tom nevetve érkezett meg a helyszínre, ahol a legtöbb ember segíteni próbált én meg a röhögéstől nem bírtam felállni.
 - Szép kis első találkozás. - Tom felém nyújtotta a kezét én meg csak mosolyogtam, közben meg azon járt az eszem, hogy az első találkozást arra értette, hogy most akkor, elfelejtette az ezelőtt történteket. Úgy tűnt.
 - Bizony az! -ismét nevetésben törtünk ki mind ketten. Bill is megérkezett és mondta, hogy nekik most lépniük kell, mert dolguk van. Tom, Georg és Gustav előre mentek, Bill pedig még beszélni akart velem:
 - Most már nem haragszotok egymásra? 
 - Nem, csoda történt.. -nevettem egyet és meglöktem Billt, hogy menjen a fiúk után, de lőtte még nyomtam egy puszit az arcára.

- - -
Na végre vége a 3. résznek. Most már teljes lett a kép. A következő részt megpróbálom minél hamarabb feltenni. ;)

Jajj. Ma egy igazán nehéz napot éltem túl, nem részletezném, mert nem egy blogon jártok, habár igaz, hogy Blog, napló kategóriában találhattok rá az oldalra. A lényeg a lényeg, ma egy rövidke fejezettel résszel jöttem, ami szerintem két részből fog állni, de a másik felét nem ma kapjátok meg! ;D Kommenteket még mindig elfogadok.

- - -

 - Na? Megbántad, hogy eljöttél? - Bill finoman a vállamra helyezte tenyerét és intett a pultosnak, aki azonnal ment a dolgára. Valószínűleg az ikrek már törzsvendégek voltak, mert az előbb említett pultos srác hozta is Billnek az italt.
 - Nem bántam meg, de úgy érzem, hogy unalmas lesz az este.
 - Ugyan már! Miért? Gyere táncolni..
 - Én? Veled egy légtérben?? Na ne nevettes... Még a végén valaki megtámad.
 - Ki támadna meg? És miért? - Bill nagyot nevetett.
 - Mert maga Bill Kaulitz szólt hozzám. 
 - Ne aggódj. - Bill láthatóan csak a kedvemben akart járni, de úgy sem adtam be a derekam.
 - Ne haragudj, de most nincs kedvem.
 - Akkor meg mit akarsz csinálni?! Buli van!
 - Most nem. -letörten néztem a poharamra, majd vissza Bill szemébe - Semmi kedvem hozzá. -mosolyogtam egyet - Kérdd meg Isát, ő nagy partiarc!
 - Rendben, majd később. - felállt a székről és hátat fordítva elvegyült a tömegben, amikor hirtelen előtört belőlem a kiváncsiság
 - Várj! Bill! - nagyon későre vette észre, hogy valaki szólítja, de visszajött és kérdőn nézett rám - Miért viselkedsz úgy velem, mint a legjobb barátoddal? Alig egy napja ismerjük egymást. 
 - Nem tudom. -szerény mosollyal az arcán leült megint -Szimpatikus vagy, úgy érzem, hogy jó barátok leszünk és vagyunk.
 - Ez így van! -nevettem és nagy önbizalommal felálltam és behúztam a táncoló tömegbe Billt. Táncoltunk. Teljesen kizártam a tudatomból Tomot, de csak kis időre. Valami zavaró hangot hallottam, Amanda hangját. A hideg is kirázott. Tom után sikítozott, aki egy könnyű mozdulattal kitessékelte az ajtón a lányt. Rémülettel indultam utánuk és figyeltem, hogy mi történik. Tom jóval magasabb volt, mint a lány. Amanda szerelmes tekintettel átkarolta Tomot, aki megpróbált kibújni. Nem csak én figyeltem őket, Tina is mellettem állt.
 - Ebből szakítás lesz. -jelentette ki Tina nyugodt hangon. Én em tudtam megszólalni, annyira lekötött, hogy Tom vajon mit fog tenni. Nagy nehézségekkel lekaparta magáról Amandát és a vállamnak ütközve belépett az épületbe. Tinával meghökkenten néztünk utána.
 - Most meg mit bámultok? - Amanda is utána ment. Mi is követtük őket, de ezúttal csak a táskámig mentem. Unalmasnak találtam a bulit, jobban szeretem az élő zenét. Szóltam Isának és Tinának, hogy nincs kedvem egy buliban elaludni, így hazamegyek. Nem fogadták valami jól, de egyetértettek és elköszöntek. A vállamra dobtam a táskámat és apró léptekkel elindultam hazafele. Nagy meglepetésemre ismét Tomba botlottam, aki dühösnek látszott és érzéketlenül elhaladt mellettem. Nem zavarta, hogy hazamegyek, de végülis megértettem, nem ő hívott, hanem Bill. Erős késztetést éreztem arra, hogy megszólítsam és igazából féltem hazamenni egyedül éjjek 2 órakor, főleg, hogy Berlinről van szó.
 - Szia.
 - Helló. -nehezére esett mefordulni, de végül rávette magát. Először csak a fejét irányította felém, a vállán átnézve, majd az egész teste felém irányult.
 - Mi a bajod?
 - Semmi. -nem volt kedve válaszolni.
 - Látom, hogy van valami. 
 - Amanda a baj, már torkig vagyok vele! 
 - Megszökhetsz előle, kisérj haza.
 - Most nem. -lenézően kaccantott egyet és megforgatta szemeit.
 - Akkor mikor? -kicsit megpróbáltam felvidítani.
 - Három, talán négy óra múlva. -nem erre a válaszra vártam. 
 - Autóval nem telik bele három percbe, nem szeretnék várni négy órát.
 - Sajnálom. -látszott, hogy zavarta a jelenlétem és megpróbált lerázni.
 - De mindjárt elered az eső. -reméltem, hogy érti a célzást, de csak egy mosolyt küldött felém és sarkon fordult. Fájt, hogy ott hagyott és az is, hogy szinte könyörögtem neki. De megértettem, hiszen ő csak egy híresség, gazdag és jóképű. Ha úgy gondolja Angelina Jolie-t hívja a lakásába, vagy más bombanőt. Miért pont negem választott volna, azért ő sem hülye! Úgy éreztem, hogy egy nagyon jó barátott veszítettem el, pedig még egy szép szava sem volt hozzám, bizony fájt. Úgy döntöttem, hogy mégsem megyek haza, belépkedtem a magassarkúmban a clubba, ahol mostmár lathatóan jobb volt a buli, mintha mindenki Tomot hiányolta volna. Betáncikáltam a tömegbe, de előtte ledobtam egy székre a táskámat. Egyedül táncoltam, nem tudtam, hogy hol vannak a többiek, de nem is nagyon zavart, jól akartam érezni magamat. Az igazat megvallva szerettem volna egy pasit is szerezni azon az éjszakán.

- - -
Majd jön a következő rész! ;)

Egy kicsit hamar meghoztam a második részt, mert igazán kreatív kedvemben vagyok. Örülnék, ha ehhez is jönnének úgy negatív, mint pozitív kommentek!

Tom a vágytól fűtve karolta át a stúdió előtt látott szőke nőt. Nem bírtam megszólalni, levegő után kapkodtam, ugyanis a ,,miss,, a táskámat kutatta. Nem bírtam tovább, kitört belőlem a düh, mint a vulkán. Kétméteres lépésekkel viharoztam az asztal fele, aztán az engem bámuló társaság előtt megálltam és halálos tekintettel kikaptam a nő kezéből a táskámat.
 - Helló! -dühös mosolyt vetettem a ,,missre,, és utálatomat hangsúlyozva bemutatkoztam - Alexandra vagyok. Tán a pénzemet kerested?
 - Szia. -a hangja a dobhártyámat irritálta legjobban, olyannyira, hogy a kávézó ablakai is megrezzentek. - Amanda vagyok. -újjabb nyávogás hagyta el a nő száját.
 - Nyugodj meg! -Tom védeni próbálta Amandát, közben a szemével a testemet méregette, úgy, mintha még nem látott volna. Kcsit zavarban voltam, nem igazán tudtam, hogy milyen frappáns mondattal csitítsam el Tomot.
 - Tessék? Hogy nyugodjak meg, amikor a pincsid a táskámat túrja?!
 - Tán kutyának nézek én ki? -borzasztóan zavart a puszta jelenléte is Amandának, éreztem, hogy nem leszünk barátok.
 - Hát drágám, ha ennyire nyílvánvalóan fogod a jövőben is nyalni Tom hátsóját, akkor igen! -Tom meghökkenten engedte el a mellette ülő nő derekát és az immár szabad kezével a hajába túrt, majd a kávéjából kortyolgatva úgy tett, mintha nem is ismere.
 - Úristen. -Amanda nem bírta tovább, rögtön ráérzett, hogy mi ellenségek vagyunk és hosszú léptekkel elhagyta a kévézót, már amennyire tudott lépkedni 30 centis sarkakkal.
 - Na végre. -sóhajtott Bill, majd Tomra nézett, aki vélhetően nem tudta felmérni a helyzetet. Egyre jobban kezdett Tom a szememben egy nagyképű nőcsábásszá válni, akit abszolút nem érdekel, hogy a szexpartnere, vagy éppen a barátnője mit gondol,  érez, csupán az élvezetnek él. Nem igazán kedveltem abban a pillanatban, így én is kimentem a kávézóból és ott hagytam a társaságot. Isa háza felé vettem az irányt, már közel járhattam, amikor egy méregdrágának látszó autó lassított mellettem, tartva a lépést velem. Az ablak másodpercek alatt leeresztődött és egy fej látszott ki, egy fej, amit abban a pillanatban nem szívesen láttam volna meg. Tom volt az. Élvezte, ahogyan hazafele tipegek dühösen. Éreztem, hogy hozzám fog szólni:
 - Na, beülsz?
 - Na ná, hogy nem! -haladtam tovább, immár gyorsabb léptekkel, makacsságomtól fogva nem is pillantottam az autó fele.
 - Ugyan már. Mindjárt elered az eső. - vicces volt, mert felnéztem az égre és még mindig nem láttam egy felhőt sem. Valóban annyira butának látszottam?
 - Akkor talán kabrióra kéne váltanod. - hirtelen megálltam és a mellettem elterülő átjáron átfuttam. Tom leparkolt a közelben és gyalog követett tovább.
 - Mit akarsz tőlem? - már nagyon idegesített a követése, mintha az árnyékom lett volna.
 - Semmit. -ránéztem és láttam a huncut mosolyt az arcán. - Isa küldött utánad.
 - Valóban? És mi okból?
 - Csak. 
 - Akkor nyugodtan itt hagyhatsz, egyedül is hazatalálok. - nem értette, hogy idegesítő a jelenléte. Nem akartam ránézni, mert tudtam, hogy elakadt volna a szavam, de mégis megtettem és valóban nem tudtam megszólalni. Csak néztem, mint ha néma lennék.
 - Most meg mi van? - nem tudtam válaszolni. Megpillantottam az utca sarkán lévő házat, az volt Isa háza, gyorsan kapcsolt az agyam és futni kezdtem, közben vissza-vissza fordultam és láttam, ahogyan Tom csalódva néz utánam, gondolván: Ez nem normális. Tényleg nem voltam az, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, éreztem, hogy le kell lépnem, de rögtön.

- - -

A franciaágyamon feküdve éreztem magam alatt a frissen mosott ágynemű illatát, miközben a fehér plafont bámultam. Kicsit hülyén éreztem magam az elmúlt napban történt dolgok miatt. Tudtam, hogy többet nem fogok találkozni Tommal és ráadásul még fotózni sem tudok. A fejemet lassan jobb fele fordítottam, a tekintetem előtt egy ablakon keresztül elterülő város volt. Késztetést éreztem arra, hogy nyugodt módon felálljak és lassú léptekkel a tiszta ablak felé induljak és kinézzek. Legelőször előre néztem, majd le. A házunk kapuját és bejáratát láttam, ahol egy ember éppen csomagot tesz le, majd az ujját a csengő fele irányítja és nagy lendülettel megnyomja azt. Kicsit későn fogtam fel, hogy a mi csengőnkről van szó. Egy gyors mozdulattal felhúztam a házi papucsomat és lefuttam a csomagért. Nagyon nehéz volt, elolvastam a feliratot: Kedves Lexy! Sajnálom a fényképezőgépedet, de a legjobban azt, hogy nem adtam oda ezt előbb. Bill. Hirtelen melegség töltötte el a lelkem és sejtettem, hogy mi van a dobozban. Kinyitottam és egy sokkal profibb fényképezőgép tárult elém, mondtam volna, hogy Nem kellett volna, de kinek? És különben is, persze, hogy kellett! Éppen akkor érkezett meg Isa is, együtt kipróbáltuk a gépet és készítettünk egymásról képeket.

A mókázás végeztével fáradtan ültünk le a nappali kanapéjára. Egymásra néztünk röhögőgörcs fogott el mindkettőnket, de ismét megzavart valami, valaki. Az ikrek rontottak be az ajtón és szinte könyörögtek, hogy rázzuk le Amandát. Isa az ajtóhoz futott és bezárta azt. Én ezalatt az idő alatt a fiúkat néztem és szótlanul törölgettem az izzadt tenyereimet a farmeromba. 
 - Tetszett az ajándék? - Bill kedvesen szólt hozzám.
 - Nagyon, köszönöm! - Tom csak lazán lehuppant mellém és lenézően vetett rám néhány pillantást. Én ismét zavarba jöttem, de Bill kezelte a helyzetet: 
 - Gyalog jöttél haza? - Tom összevonta a szemöldökét és semmitmondóan a falon függő festményekre nézett.
 - Igen... Az utolsó pár méteren futtam, mert úgy éreztem, hogy gyorsan le kell tusoljak. - még én is meglepődtem, hogy mit mondtam. Tom elröhögte magát és a tenyerét a fejem búbjára tette, majd pajkosan megdörzsölte a hajam. Örültem, hogy a haverjának tekint, de még mindig haragudtam rá és szerelmes is voltam egyszerre. Tom felállt, majd kinyitotta a hűtőt és étel után kuatott, mintha otthon lenne. Isa parancsoló pillantásokat mért rá, Tom azonnal vette a lapot és becsukta a hűtő ajatját. Hirtelen nagy csend lett a szobában, amit Tom köhögése tört meg. Billnek nagy ötlete támadt: 
 - Ma péntek és az eredeti program szerint megyünk bulizni, eljöhetnétek ti is. Persze csak ha akartok! És amúgy is kellene két testőr.
 - Na még mit nem? Így is elég bajt hoztak ránk a kávézóban, egy csomó paparazzi fotó készült, amikor Alexandra velem vitatkozott és utána is, amikor próbáltam hazakisérni. -Tom láthatóan nem repesett az örömtől, amikor meghallotta testvére ötletét. 
 - Én szívesen elmennék, de ha Amanda ott van, akkor semmiképpen sem! - Isa bátoríott egy kicsit, így én is beleegyeztem. Isa kikísérte a fiúkat, majd mindketten elmentünk rendbe szedni magunkat.

- - -
Mára tényleg ennyi volt. Szerintem csak a jövőhéten tudok új részt hozni. A kommenteket várom! ;D